Kedves Tóth Család!
Mikor a NET-hez fordultam szálláskeresés miatt, álmomban sem reméltem, hogy
ilyen csodás emberi kapcsolatra teszünk szert. Szállást kértünk.
Amit kaptunk, az maga a csoda. Olyan nyílt emberekkel hozott össze a sors,
ami (sajnos) korunkban már nagyon-nagyon ritka. Esetenként már családokon
belűl is kezd kihűlni. Egy ilyen jó kapcsolat már önmagában egy élmény.
Talán, ha évtizedeken keresztül mindennpjainkban találkoztunk volna, sem
biztos, hogy lehetne ilyen szép.
Családi, baráti, emberséges törődést kaptunk, ami annyira jól esett, hogy
azt határoztuk, eljövünk jövőre is. Már van sok jó és szép emlék, amit
felidézhetünk, pedig csak néhány napot voltunk a vendégeitek.
Falusi túrizmus. Jó, hogy van ilyen. Mindenkinek ajánlom, aki tud és akar
alkalmazkodni. A régi falusi ember jóindulata mikor találkozik a vendég
őszinte magatartásával.
Úgy indult, hogy érdeklődtünk. Folytatódott, hogy ismerkedtünk. Most ott
tartunk, hogy kölcsönös barátsággal vagyunk gazdagabbak.
Mindenkinek ajánlom az ebesi a Tóth család vendégszeretetét. Pihenés,
gondoskodás, barátság. Együtt, egy helyen, igényes környezetben.
Debrecen és környéke könnyen érhető el, ugyanakkor csend, kristálytiszta
falusi levegő. Igazi felüdülés várja a hozzájuk látogató szálláskeresőket.
Sok-sok szeretettel kívánuk sok jó vendéget, jó erőt, egészséget és
sikereket az üzletben is.
Szekszárd, 2010. augusztus 21.
Tisztelettel: Szili Péterné és Poór Sándor
[:en]Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése![:de]Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!
Legutóbbi hozzászólások